Egy embert nem szabad megítélni se az otthoni körülményeiről, se a ruházatáról, azonban sok mindent elmond az, hogy hány könyvvel rendelkezik otthonában. Egy kutatás szerint a könyvespolcok száma által megjósolható ki milyen jól fog keresni a jövőben. Más szóval a könyvolvasás jó hatással van a gyerekek fejlődésére, így jobb is lesz a fizetésük felnőtt korukban.

 

The Telegraphban olvasható az Economic Journal egy tanulmánya, mely szerint azok, akik gyermekkorukban sokat olvastak, kimutathatóan több a fizetésük mostanra felnőtt fejjel. “A Padovai Egyetem három közgazdásza, Giorgio Brunello, Guglielmo Weber és Christoph Weiss 6000 olyan alanyt vont be kutatásába, akik a 20. század közepén, a vizsgálat által kijelölt 9 európai ország valamelyikében születtek. Ezeket a személyeket aztán több kategóriába osztották az alapján, hogy kinek hány könyve van otthon. Az első besorolásba került az, akinek 10-nél kevesebb olvasnivalója akad. A második kategóriában olyanok kaptak helyet, akiknek egy könyvespolcnyi könyve van. A harmadik csoportba a száznál több könyvbirtokosok kerültek. A két könyvespolccal, így mintegy 200 könyvvel rendelkezők a negyedik besorolással büszkélkedhettek, míg az ennél több kötettel rendelkezők az ötödik fogalomkörbe.” - írja az origo.hu.

 

“Akik sok könyvet olvastak, lényegesen nagyobb eséllyel tanultak tovább” - írják a tanulmány szerzői. Azok, akik a kötelező iskolai évek után plusz egy évet még az iskolapadban töltöttek, azoknak még inkább több a fizetésük mostanra. 9%-kal több azoknak az átlagkeresete, akiknek néhány tucat könyv roskadozott a könyvespolcon. Azok a diákok, akik ugyanúgy plusz 1 évet ráhúztak a suliban, de kevés könyvet forgattak kezükben, azoknak 5%-kal több a fizetésük az átlagnál. Míg azon családok sarja, akiknek meghatározó volt a könyvolvasás egész életükben, azoknak 21%-kal többet keresnek most az átlagnál. Nem mindegy azért az 5 és a 21% közti különbség!!! Emellett a kutatásból kiderült, hogy akik nagy mennyiségű könyvvel rendelkeztek, azok mostanra nagyvárosokba költöztek és ott építik tovább karrierjüket.

 

Míg tanuló voltam én sem értettem miért akar kiszúrni velünk a tanárnő, hogy még a nyári szünetre is legalább 3 kötelező olvasmányt ad ki nekünk. De mindennek van célja. A tanárok folyamatosan arra ösztönöznek bennünket, hogy olvassunk, olvassunk, olvassunk, hiszen az olvasás pozitív hatással van a tanulásra. Így jobb lesz a teljesítményünk, bekerülhetünk a legjobb egyetemre, hogy tovább képezhessünk magunkat, majd végül egy olyan munkahelyen kamatoztathassuk tudásunkat, amit igazán megérdemlünk. A könyvek által megszerzett tudás alapján érhetjük el céljainkat és teremthetünk meg jobb társadalmi és gazdasági körülményeket magunknak.